Sara Berti bolognai születésű és iskolázottságú, budapesti kötődésű fiatal szobrászművésznő egyre inkább jelen van a hazai művészeti életben, az elmúlt másfél évben számos önálló és csoportos kiállításon vett részt hazánkban. Magyarországi önálló kiállításain szobrait mintha Tertullianus caro salutis est cardo (a /hús-vér!/ test az üdvösség sarokköve) maximájának szellemében állítaná ki a Corpo /Test/ és még egy emellé rendelt fogalom rendezési elve alapján. Így a 2008-as Corpo Pubblico és Corpo Privato után az idén az Olasz Kultúrintézet szépséges aulájában bemutatott, tizenhárom kisbronzból és egy feketére lakkozott hársfaszoborból álló kiállítás címe vagy mottója: Corpo – Casa /Test – Ház/. 
Ez a cím igen kiterjedt és szerteágazó fogalomkört rendel a szobrok szemléléséhez. „A test a természet által adományozott és épített „lakás” az Én számára. (…) a hely felfogható pillanatnyi vagy tartósan használt „második lakásként”… amelynek jobb lenne, ha a mai ember kisebb fontosságot tulajdonítana.” – írja a művésznő a kiállítási katalógusban, de a nézőben Szent Pál szavai is felidéződhetnek: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?” /1Kor6.19/
Sara Berti szobrai belső történések külső kivetüléseinek, más szóval belső, ha tetszik lelki folyamatok külső térben való szobrászi ábrázolásainak tűnnek. Minden, ami a testben mint házban az Énnel kapcsolatos, a testet körülvevő, befogadó környezetben, mint „második lakás”-ban játszódik le, ismétlődik meg. Ház a testben, test a házban. A külső tér úgy válik alkalmassá a belső folyamatok érzékeltetésére, hogy a művész megteremti és spirituális tartalommal telíti az alakjaival közvetlenül határos környezetet, hasonló szellemben, mint Giacometti, aki szerint „a tér, mely a szobrot körülveszi, maga a szobor.”
Sara Berti emberábrázolásai redukáltak, a test a törzset és a végtagok kezdeményeit jelenti, ahol a fej vagy hiányzik, vagy éppen csak jelölt. Megformáltságukban azonban rendkívüli kifejezőerő rejlik. A figurák terét egy függőleges és egy vízszintes irányú tengely jelöli ki, ahol az alakok az origó körül mind a négy lehetséges tartományban helyet foglalhatnak, mozgásuk pedig ezekhez képest határozható meg.
A függőleges tengely mindig egy vékony, legallyazott fatörzsszerű képződmény, a vízszintes tengely pedig a szó szoros értelmében a víz szintje. A kettő azonban ugyanazon művön csak ritkán szerepel egyszerre. E két dimenziót meghatározó elem, a függőleges irányt kijelölő szál és a vízszintest kijelölő vízszint, úgy látszik, gazdag általános és egyéni szimbolikus tartalommal bír.
A függőleges szál hallatlanul sok mindent felidéz. Iránya Sara Berti művein szinte sohasem merőleges a talajszintre, azzal általában több, mint 60°-os szöget zár be. (Vajon miért lehetetlen a felemelkedés az ég felé a legközvetlenebb úton?) Ez a legallyazott fatörzs Életfa is lehetne, annak ellenére, hogy ebben a formájában inkább holt. Lehetséges, hogy itt a fának mint élőnek olyasfajta redukciójáról van szó, mint az emberalakok esetében. Ez a motívum karóra is emlékeztet, ami a Föld bizonyos pontjain a temetkezés egyik formája (volt?), de éppígy kivégzőeszközre is, illetve arra, amikor a kivégzettek fejét tették karóba húzva közszemlére. E szimbolikus jelentőségű elem kialakulására utal Sara Berti most kiállított Születés című 2005-ös (tehát valamivel régebbi) műve, ahol még ágkezdemények is vannak, és az ember magából a fatörzsből látszik sarjadni, míg régebbi művei között vannak valódi fatörzsek végére helyezett aprólékosan és plasztikusan kidolgozott és festett terrakotta emberi fejek, ami egyrészt a karóba húzott fej képzetét erősíti, másrészt így a fatörzs maga válik testté. E műveken a függőlegesen felállított kopja és fej az élő alakot, a vízszintesen lefektetett pedig a holtat ábrázolja. Ez a tengely tehát Sara leleménye, egy ősi, sokatmondó szimbólum, mely általa merőben új összefüggéseket teremt.
A vízszintes síkot a – főleg 2008-ban készült – szobrokon a vízszint egyéni ábrázolása jelöli ki. Elegáns módon, felszínét patinával, mozgását egyenetlen felszínnel, a hullámzást pedig duplikált szintekkel érzékelteti. A testek mozgásának vízben való ábrázolása nem gyakori téma a szobrászatban, ugyanakkor ez is szimbolikus jelentőségűnek tűnik, gondolva például arra a lehetőségre, hogy az elmerülés révén elméletileg egy negatív, a felszín alatti tartományban való létezés bemutatására is mód nyílik.
Sara Berti torzókat formál, ennek oka talán az, hogy egyénítés nélküli figurákat alkothasson, a test „ideáját”, hogy ne magára a törzsből, végtagokból és esetleg fejből álló figurára irányítsa a figyelmet, hanem azokra a folyamatokra, amelyeken ez a test keresztülmegy, illetve azokra a mozgásokra, amelyeket végez. Mert ezek az alakok mindig mozgásban vannak. Átalakulnak, kifeszített húrokon egyensúlyoznak, rendkívüli erőfeszítéssel igyekeznek céljuk felé. Mozgásuk többnyire felfelé irányul. Hallatlan igyekezetük a szobrászi megformáltságban is megmutatkozik: izomzatuk, inaik, idegszálaik erővonalain, megfeszült testük minden egyes porcikáján ott van Sara keze nyoma: jól látható, ahogyan gyűri, gyömöszöli az anyagot, alkotói küzdelméből születik meg figuráinak köznapi, de annál nagyszerűbb heroizmusa. Olyan, mintha a művész magát a bronzot munkálná meg puszta kézzel. A figurák iparkodásuk ellenére nem nehézkesek, épp ellenkezőleg: a bronzkori itáliai vagy éppen a manierista kisszobrokhoz hasonlóan karcsúak, kifinomultak, átszellemültek. Kevesen képesek ilyen szerethető figurákat alkotni napjainkban.
Sara Berti szobrai szinte szokatlan őszinteséggel és jóhiszeműséggel feszegetnek létkérdéseket, ezek közül legközvetlenebb módon talán az embernek testben való létezésére reflektálnak. Teszik ezt ráadásul olyan hagyományos szobrászati témákon keresztül, mint például figuraábrázolás mozgás közben, a szobor és az általa kisajátított tér problémája, továbbá olyan ősi technikával, mint az egyedileg öntött bronzszobrok. A formai megoldások, és azok a következtetések, amelyekre a szobrok révén eljut, valóban új és olykor meglepő eredményeket hoznak. A lélek tesztelésének folyamata a test közvetítésével válik művészileg megragadhatóvá.

Tasnády Attila írása