Kissé eldugott helyen van a Pestújhelyi Közösségi Ház, de megérte a keresés, mert egy olyan életművet láthattam és egy olyan kedves és személyes megnyitón vehettem részt, amely igazi és őszinte élményt jelentett.
Nuridsány Zoltán (1925-1974) fiatalon elhunyt festőművész VI. életműkiállítása volt ezen a hűvös, tél előtti kedd estén.
A Közösségi Ház kiállítótermében viszont annál bensőségesebb volt a hangulat. A megnyitóra felkért Mezei Gábor belsőépítész repülője vele együtt ugyan Párizsban maradt, ami roppant kínos lenne egyébként, de helyette olyan személyes, emberi mélységeket bemutató gondolatokat kaptunk a művész feleségétől, amit én biztosan nem cseréltem volna el.
Ez annál is inkább fontos, hiszen Nuridsány Zoltán olyan festő, aki alapvetően nincs szem előtt. Mint megtudtam ez már a VI. része az életmű kiállításnak, amit egy kicsit így túlzásnak érzek, a hely és az előkészítettség tekintetében. Az viszont, amit láttam és hozzá a korábban megjelnt két katalógus már egészen más összefüggésbe helyezi a dolgokat.
Mi lesz veletek Európai Iskola fiataljai?
A marosvásárhelyi születésű Nuridsány nagyon jól indult. A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi, Barcsay, Fónyi, Kmetty voltak a mesterei. Rabinovszky tanársegéde lett, majd 1948-ban Római ösztöndíjas. 1946-tól részt vett az Európai Iskola kiállításain. Ígéretes tehetségnek tartották!
Életének ez a szakasza, gyakorlatilag 3-5 év! mindössze, amelyik egy európai szinkronicitást mutat. Ez a pár év elsőosztályú műveket adott a magyar képzőművészetnek.
Van azonban utána még 20-25 év, amikor azt várná az ember, hogy ebből az ígéretes tehetségből valami fantasztikus alkotó lesz és bizony a későbbi művek nem ezt mutatják.
Valami eltörött, valami elbizonytalanodott, valami elveszett.
Mindent tud a festő, amit a mesterségről tudni kell. Ez későbbi munkáin is érződik, de valahogy elveszett belőle a töltés, a tűz, az európai szellem, ami a negyvenes évek végén még benne volt.
És itt van az "életmű kiállítás" fogalom tisztázásának igénye. Ezekre a kérdésekre meg kell adni a válaszokat! Valóban fel kell dolgozni az életművet. A levelezést, a műveket, a még elérhető szemtanúk gondolatait. Mi is történt valójában.
Ma már egy cd egy dvd is alkalmas egy jól feldolgozott életmű publikálására, tehát nem kellenek feltétlenül milliók az igényes könyvek kiadásához. A feltárt információ a lényeg, a jól dokumentált művek a fontosak.
Nuridsány Zoltán megérdemli ezt a munkát, amelyet nagyon tisztességesen a család el is kezdett, de ezt rendszerbe kell helyezni és szakmai összefüggések mellérendelésével lehet hitelesen értékelni.
Ezzel még adós a magyar művészettörténet.
