A kiállítás címe - Új szabályok – Fürjesi Csaba új sorozatára utal, ám érdemes a kifejezés érvényét a többi, most látható képre is kiterjeszteni, vajon mik azok az „új szabályok”, amiket a művész az alkotás során alkalmaz.
Fürjesi Csaba művészete két fő tekintetben látszott változni, szervesen alakulni. Egyfelől kifejezésmódja az absztraktabb felől mintha tartana a reálisabb figuraábrázolás felé. Korábbi festményein az alakok a művész nagy expresszív erejű színfoltjaiból bontakoztak ki, melyeket egy elvontabb formákból épülő, erőteljes rajzos szerkezet fegyelme igyekezett összefogni. Az elmúlt egy-két évben azonban ez a szenvedélyes, ám mégis bizonyos mértékig szigorú grafikai struktúra elkezdett feloldódni, a Fayoumban készült képek egyikén-másikán a pasztózus festékfoltokban szinte teljesen. A művész legújabb képein egy sokkal valósághűbb ábrázolásmód szervezi képpé a koloritot, ami éppoly gazdag, mint a kezdetektől fogva, de most a sötétlilák, barnák, katonai zöldek sajátos árnyalataival nem állnak szemben a sárga szín széles spektrumára épülő munkák, csak a piros ragyog ki élénken olykor, és újdonság a rózsaszín merész alkalmazása.
Az emberalakoknál olyan jelentőséget kapott a legkifejezőbb gesztusukban való ábrázolás igénye, ami csak előzetes fényképhasználattal volt megvalósítható. A mozdulatuk pillanatnyiságában megragadott figurák, egy-egy részlet aprólékosabb kidolgozása, valamint az esetlegesnek, „pillanatfelvételként” ható kompozíciók – amelyekről olykor lemarad az ábrázolt alak fele, vagy éppen csak lába látható – nem képzelhetők el a fotórealizmus eredményei nélkül, a művek azonban mégsem sorolhatók még részleteikben sem a hiperrealista alkotások közé, mivel teljesen más, az érzékekre elemi erővel ható színvilággal együtt valamiféle szimbolikus-metafizikus kontextusban bontakoznak ki. 
A másik „új szabály”, hogy módosulni látszik az új művek referencialitása: közvetlenebbé vált a nézőnek a művész fogalmi hivatkozási alapjához való hozzáférése. Fürjesi Csaba munkái eddig is szóltak valami képen kívüli távollevőről. Mintha műalkotásainak tárgyszerűségében – festmény + cím – mindig csak egy része lett volna meg a megábrázolandó tartalmaknak, a másik része a nézőben való megszületésre várt. A művész így igen nagy mértékben bevonta nézőjét az alkotási folyamatba, igényelte azt a nézőben szunnyadó élménykincset, amit festménye a címmel, mint varázsigével együtt felidézhetett.
A szerkesztési elv nála nem egyszer hasonló, mint például Piero della Francesca Krisztus ostorozása című képén, vagy Paul Gauguin Látomás mise után (Jákob viaskodása az angyallal) című festményén, ahol a fő téma a kompozíciót tekintve a szó szoros értelmében háttérbe szorul, az előteret más foglalja el. Fürjesi Csaba művészetében a fő téma idővel a felismerhetetlenségig visszahúzódik, vagy teljesen el is tűnik, csak a címben marad meg, vagy az idézheti fel. A művész ezzel a hiánnyal dolgozik, felfokozott várakozást ébreszt a szemlélőben, a festmények így a képen túli távollevőnek a kiválasztott és megábrázolt emberalakok életére gyakorolt elemi erejű hatásáról szólnak.
Ez a jellegzetesség most némileg módosult: a néző és a művész közös referenciatartománya nem olyan általános vagy titokzatos dolgokra utal, mint régebben. Eddig mintha egy különleges, homályos, sejtelmes jelentéstartomány keresett volna magának a lehetőségekhez képest közérthető képi kifejeződést, most pedig mintha egy egyetemesebb, a néző számára világosabb gondolat nyerne titokzatos, sejtelmes formai megvalósulást. Rebekka ószövetségi története mellett Petőfi Sándor verssora - „Egész úton hazafelé” - szerepel, a címadó Új szabályok sorozatban pedig az általános hivatkozási alapot különböző sportágak jól körülírható, mindenki számára többé-kevésbé ismert játékszabályai testesítik meg. E gondolatok képi megvalósítása azonban ismét egy rejtelmes mögöttes tartományt idéz fel, mivel szimbolikájuk többrétegű értelmezést tesz lehetővé. 
A kiállítás képeit egyetlen vizuális narratíva mentén szemlélve a mozgás, a haladás egy-egy pillanatnyi, kiragadott állapotáról készített tanulmányoknak tűnhetnek Az Áramlat – haladni az árral, a tömeggel, de a folyamat ábrázolása békaperspektívát kap, csak a lábak láthatók. A Grimm-gyerekek (Jancsi és Juliska?) az elveszettség, eltévedés állapotában vannak. A Tranzit az úton levés állapotának jellemző kiemelt példája. Pillanatnyi fennakadás, kiszolgáltatottság az akadályozó-, a húzó- és visszahúzó erők kényének-kedvének, A figurák kicsavarodva, görnyedezve ácsorognak, tétován őgyelegnek, pillanatnyi helyzetükben minden esetlegessé és formátlanná válik. Miközben mindannyian várakozással fordulnak ugyanabba az irányba, úticéljuk felé, olyan, mintha a mögöttük hagyott világ kezdene lebomlani, szétesni. Mintha a tranzit lenne az egyetemes létállapot, a jelen. A cél utáni vágyakozás és a széteső, csak az emlékezetben újra összerakódó múlt közötti megragadhatatlan pillanat.
Ezzel szemben a beteljesülés, a célba érés közelének állapota az Egész úton hazafelé. Első pillantásra a hazatérés felhőtlen boldogságáról szól. Mintha az utolsó sorok egyikének - „röpült felém anyám” - megfordítása lenne a szinte röpülő, a nézőnek hátat fordító főalak. De vajon nem ironikus-e a hatalmas rózsaszín képfelület? Vajon nem sejtet-e tragikumot a középtér nagy, homogén, fekete színfoltja? Nem egy kereszt alakú kompozíció bontakozik-e ki a kitárt karú főalak mozdulatából? A főalak hátat fordít a nézőnek, tőle el, a képtér belseje felé fut, hogy pontosan mi felé, azt alakja kitakarja. Ambivalens azonban, hogy ez a távolodás a figurával való azonosulást könnyíti meg a néző számára.
Az Új szabályok sorozat képei, amelyek mindegyike a cél felé haladás egy-egy fázisát jeleníti meg, első megközelítésben vizuális gegek, abszurd képi humor kifejeződései. Az új szabályok révén minden sportág meg van nehezítve, sokuk nyilvánvalóan a lehetetlenségig. A megnehezítés egyik eszköze például a többszörözés.
A 2. számú képen a rúdugrás és a karikagyakorlat furcsán kombinálódik, a 4-esen a felemás korlát bővül egy újabb taggal, a 12-esen kezeiben két narancsot tartó alak ugrik át távolugró mozdulattal egy magasugró léc és még egy, hatalmasra növelt narancs fölött, míg a 13-assal jelzetten a nagyvárosi grundon elhelyezett diszkoszvetőnek két diszkoszt kell elhajítania.
További eljárás a helyszínek felcserélése. Az 1-es darabon nehéz hegymászófelszerelésben piros gyümölcsöket szüretelnek, a gyümölcsök a homogén, sötét lombozatban csillagokként világítanak, az egyik alak ezeken lépdel. A 3-as és 8-as, golfozókat ábrázoló képen a lyukak és a pázsit viszonya cserélődött fel: zsebkendőnyi lett a gyep a lyukhoz, a nagy katonazöld elveszéshez képest, sőt, maguk a játékosok is a gödörbe kerülnek a 8-ason.
A szabályok sokszor szó szerint fejtetőre állítják az embert, mint az 5-ös művön, ahol hegymászók vagy barlangászok kemény, megfeszített munkával kapaszkodnak saját nézőpontjukból ugyan felfelé, de a néző számára lefelé, miközben a barlang-kráter nyílása a fejük fölött tátong. Ugyanígy, a fent és lent felcserélése látható a 10-es és 11-es képen, ahol az atlétáknak fejtetőre állva kéne kivitelezniük gyakorlatukat. Ez utóbbi kettő ráadásul nemi szerepcserét is jelent: a karika gyakorlatot, ami női szám, férfi mutatja be, a lólengést pedig, ami férfi szám, megtöbbszörözött számú kapaszkodóval ellátott szeren egy tornászlány.
A felnagyítás eszközével két képen él a művész, a 6-oson köríves záródású térben hatalmas labdát (gömböt) vagy korongot gördítenek ifjak, a 9-esen a grundfocisták labdája, viszont csak egy kicsivel nagyobb a kelleténél. A sportolók – az emberek – szemmel láthatóan beletörődéssel próbálnak alkalmazkodni az új viszonyokhoz, megfelelni az elvárásoknak. Jól megörökített mozdulataikkal, amelyekkel aktuális céljuk elérésén fáradoznak, hősiesen igyekeznek úrrá lenni képtelen helyzetükön.
Úgy tűnik, az Új szabályok sorozat arra, a világban ma uralkodó törvénynek számító versenyszellemre reflektál, amely teljesíthetetlen célokat tűz ki az emberek elé. Arra a szemléletre, amely bizonyos dolgokat felnagyít, másokat fejtetőre állít, összekeveri az elemeket, például férfiból nőt csinál és fordítva. Fürjesi Csaba az irracionális folyamatok modellálására kiválóan alkalmassá teszi a sport világát, az egyértelműen meghatározott játékszabályoktól való eltérés ábrázolása által.
A kiállításon a képek recepcióját azonnal és nagymértékben befolyásolja a galériában való elhelyezésük. A festmények nem a megszokott csupasz, fehér falú, a képektől eltekintve üres, homogén steril kiállítóterekben, hanem biedermeier és empire bútorok, valamint más lakberendezési tárgyak - például csokrok és párnák - társaságában kaptak helyet. Ez a fajta enteriőr szemlélet Ari Kupsus, a galéria finn tulajdonosának koncepciója, aki sorra így rendezi a kiállításokat galériájában. A bútorok és más kiegészítők Fürjesi Csaba egyes festményeinek színvilágához illeszkedően igen nagy műgonddal és aprólékossággal vannak összeválogatva és elrendezve. A tanulság mindezek alapján egyfelől az az általánosság lehet, hogy különböző korok műtárgyai képesek lehetnek nagyszerűen együttműködni, ha egymás művészi hatását felerősítik, nem pedig kioltják, másfelől a berendezési tárgyak olyan módon értelmezik is a kiállított képeket, hogy azokat egy leendő gyűjtő későbbi lakásbelsőjébe pozícionálják. Ennek révén a kortárs Fürjesi Csaba műveinek elhelyezése a századelő nagy magyar festészeti kibontakozásának idejére emlékeztet, amikor az avantgarde művek polgári enteriőrökben nyertek elhelyezést, amikor a festők-galériások-műgyűjtők (és talán nem utolsó sorban a művészettörténészek) kapcsolatára egy nagy, szinte ideális összhang volt jellemző, vagy legalábbis a jelenből visszatekintve szeretjük ezt feltételezni.
Tasnády Attila írása
