Ez ugyan csak részben kiállítási hír, mivel nem egy konkrét kiállításról szól, de érinti a teljes magyar kortárs piacot és rendszeres kiállítások is szerveződnek Budapesten és vidéken is a megvásárolt kollekcióból.
Fontos megjegyezni, ez az a pénzügyi nagyságrend, amely már jól látható mértékben belenyúl a magyar kortárs festmény piac strukturájába. Tehát nagyon nem mindegy, mi történik ekkora nagyságrendű pénzzel a nagyon is törékeny magyar kortárs festmény piacon. Természetesen nagyon jó, hogy Hegyi Lóránd adta a nevét és szakmai tapasztalatát az ügyhöz.
Kíváncsian várjuk az első, majd a második, azután a harmadik és sokadik 150 millió megjelenését a magyar piacon!
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Sajtóirodája tegnap ezzel a közleménnel egészítette ki a bejelentést (így jön ki a 150 millió/év):
"Hiller István oktatási és kulturális miniszter a KOGART Házban bejelentette: az OKM megállapodást kötött a KOGART Alapítvánnyal a Kortárs Művészeti Gyűjtemény közös támogatásáról.
Az Alapítvány 100 olyan vállalkozást keres, amely egy-öt éven át évi 1-1 millió forinttal támogatja a Művészeti Gyűjtemény létrehozását, az OKM pedig három éven át minden - az üzleti szférából érkező - 1 millió forintos adományt kiegészít további fél millióval.
„Ez példaértékű összefogás a kultúráért, a magyar képzőművészetért. Az Arts and Business modell magyarországi megvalósításának első állomása. A művészeti és az üzleti világ összefogott, felismerve, hogy a kultúra, a modern magyar képzőművészet kiemelten fontos érték a 21. században. Olyan kortárs magyar képzőművészeti gyűjtemény jön létre, amelyben szerepet játszik az állam, s progressziót képvisel az üzleti világ" - mondta Hiller István a sajtótájékoztatón."
A ki kell egészíteni a fentieket azzal, hogy megcimkézi a minisztérium a pénzek egy részét, ami konkrétan azt jelenti, hogy köteles a KOGART a kapott pénzből egy részt a Derkovits Ösztöndíjasokra fordítani vásárlás formájában. Az ötlet érdekes, akár jó is lehet.