A Magyar Festők Társasága, amelynek lelkes szervezője és egyben elnöke Kováts Albert, kiállítást rendezett a Csepel Galériában, Hajdú László műveiből.
A szentendrei festő, utóbbi pár évben készült műveit láthatjuk a termekben. A két nagyobb kiállítási térben a fő művek jól átgondolt rendben sorakoznak a falakon. Párbeszédet teremtenek egymás között a művek. A kiállító tér más részei is bele vannak komponálva az egységes kiállítás koncepciójába.
Így az eddig nem említett "kis terem"-ben bemutatott római képek és a "kis terem" végében felfüggesztett két oldalas kép-tárgy, nagyon finom áthatásokra és összefüggésekre világít rá, ha hagyjuk hatni magunkra a műveket és a rendező koncepcióját.
Mint ahogyan a kiállítás címe is mondja, Hajdú Lászlót az utóbbi években egy nagyon letisztult struktúra és a monokróm festészet kettőssége izgatta. Ennek a festői Programnak egyik kiemelkedő darabját, a Szürke kiterjedést éppen Győrffy kolléga szemléli nagy érdeklődéssel.
A korábbi évek gesztusaiból is átmentett Hajdú László egy csipetnyit, a Vágy és  gravitáció című, a többinél egy kicsit színesebb képben. Ezt ugyan egy kicsit félreállította a rendező, hiszen a többi műtől eltérő, de nagyon jól mutatja az életműben a rend, a tiszta szerkezet és a festői érzelem egészséges egyensúlyát.
A kiállítás a Csepel Galériában, új helyen, a Csete Balázs u. 13-ban látható, 2008. január 10-ig.

A bejegyzés trackback címe:

https://kiallitas.blog.hu/api/trackback/id/tr65257701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.